Kamalduli kolostor Majk
Magyar English

Sajtóközlemények

Befejeződött a kolostorépület és környéke műemléki felújítása

Elkészült az Európa-szerte kuriózumnak számító, majki Kamalduli Remeteség kolostorépületének és környezetének műemléki felújítása. A megújult, barokk műemlékegyüttes új kiállítása bemutatja a remeteség XVIII. századi történetét, a néma szerzetesek életmódját, megemlékezik II. Rákóczi Ferenc és a kamalduli rend kapcsolatáról, valamint megjeleníti azt az időszakot is, amikor az épület az Esterházy-család grófi ágának vadászkastélya volt. Az összesen 885 millió forintos európai uniós támogatással megvalósított fejlesztést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember 2-án adta át. A műemléket üzemeltető Forster Központ évente 37 ezer látogatót vár Majkra.

Bővebben

Advent Majkon

Idén az adventi időszak minden vasárnapján a környék szociálisan nehéz helyzetben lévő gyermekei és idősei számára népi és keresztény hagyományokon alapuló játékokkal, foglalkozásokkal, adventi gyertyagyújtással és vendéglátással készül a majki kamalduli remeteség.

Bővebben

Önkéntesek Majkon

A Forster Központ szervezésében, helyi kezdeményezésként Majkon, a Kamalduli Remeteség környékén március 30-án, vasárnap önkéntesek vettek részt a tavaszi erdőtakarításban, szemétszedésben.

Bővebben

Ahol az imák meghallgatásra találnak…

„Mindig kell egy olyan hely, ahol a csend lakik, és ahol az imák meghallgatásra találnak. Az egyik legkülönlegesebb ilyen hely Magyarországon az Oroszlány-Majkpuszta Kamalduli remeteség, amelynek kolostorépülete 2013 végére visszanyerheti eredeti szépségét” – véli Dobó Ágota. A Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központ projektvezetője elmondta, hogy a némasági fogadalmat tett szerzetesek egykori kolostorának felújítása a terveknek megfelelően halad, és olykor még a művészettörténészeket is meglepi a barokk freskók és falképeknek a restaurátorok keze nyomán előbukkanó szépsége és részletgazdagsága.

Bővebben

Uniós forrásból újul meg a Majki Remeteség kolostorépülete

Elindultak az Európa-szerte kuriózumnak számító, tizenhét cellaházból, templomtoronyból és kolostorból álló, oroszlány-majkpusztai Kamalduli Remeteség kolostorépületének műemléki rekonstrukciós munkálatai. A tervek szerint jövő nyárra befejeződő beruházáshoz 874 millió forint európai uniós támogatást nyert a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága.

Bővebben

Látogatói információk

A remeteség nyitva tartása:
Április 1. és október 31. között. 
Hétfő kivételével naponta 10–18 óráig.
KIZÁRÓLAG TÁRLATVEZETÉSSEL látogatható minden egész órában!
Pénztárzárás és utolsó tárlatvezetés: 17 órakor. 
Nemzeti ünnepeken nyitva tartunk.
Téli nyitvatartás:

November 1. és március 31. között
Hétfő kivételével naponta 10-16 óráig. Pénztárzárás és utolsó tárlatvezetés 15 órakor.